Szervezetekkel, vezetőkkel és egyénekkel dolgozom, amikor valami fontosat kell megérteni, megváltoztatni vagy létrehozni. Nézd meg, most melyik aktuális számodra:
Szervezeteknek és vezetőknek
Összetett változást szeretnétek sikeresen megvalósítani?
Sok tudás és tapasztalat már ott van a szervezetben, csak nem feltétlenül ugyanott. Segítek ezt láthatóvá tenni, közös alapot találni, és együtt megtervezni azt a működést, ami a ti helyzetetekben működik. A módszert átadom, hogy utána nélkülem is tovább tudjátok vinni.
Dolgozhatunk együtt például, ha valami fontos nem úgy halad, ahogy szeretnétek; többféleképpen látjátok a helyzetet; új szolgáltatást, csapatot vagy működést hoznátok létre; vagy jobban szeretnétek érteni az ügyfelek és partnerek nézőpontját.
Három lépésben dolgozhatunk együtt – beléphettek bármelyiknél.
1. lépés
Közös kiindulópont-felmérés
A vezetők, a munkatársak és az ügyfelek mást tapasztalnak ugyanabból a szervezeti valóságból. Rövid felméréssel összegyűjtjük a nézőpontjaikat, az AI Insight Explorer segítségével megkeressük az egyezéseket és az eltéréseket, majd egy vezetői műhelyen közösen kijelöljük, honnan érdemes elindulni. Az AI a mintázatokat mutatja meg; az értelmezés és a döntés a tiétek.
szervezeteknek és szakmai közösségeknek, néhány válaszadótól több ezerig.
Mit tud egy ilyen agent?
feltárja, hol találkoznak és hol térnek el a nézőpontok, milyen szükségletek és lehetőségek rajzolódnak ki, és mire lehet közösen építeni
nagy mennyiségű szöveges és számszerű választ is szinte valós időben tesz használhatóvá
kizárólag a validált, beküldött adatokból dolgozik, és bárki kérdezhet tőle közvetlenül az eredményekről
a jelentést nem adja meg helyetted: az értelmezés, a döntés és a közös alap megteremtése az emberek dolga
Hogyan készül?
A kérdés és az érintettek meghatározásától az inputok összegyűjtésén, az Evidence Libraryn és a workflow-n át az agent beállításáig és teszteléséig. Ugyanezt a folyamatot tanítom az SRD + AI workshopon is.
Ahol eddig alkalmaztam
egy szigorúan szabályozott iparágban működő globális vállalat stratégiai és szervezeti változásában, a közös cél megértésének és vállalásának támogatására
néhány tucat fős civil és szakmai közösségekben, hogy jobban értsük egymást, például az SF Joint Alumni Open Space-en a SolutionSurfers Magyarország Coach és a Go Beyond DO!Go! OrgDesigners Alumni közösségekkel (2026. szeptember)
2. lépés
Szervezettervezés és változáskísérés
Együtt tervezzük meg a szerepeket, a döntési módokat, az együttműködést és a folyamatokat, azokkal, akiket a változás érint. Kis lépésekben haladunk: kipróbáljuk, tanulunk belőle, és igazítunk. Agilis átalakulást, új csapatok indítását, összevonást vagy szétválást is kísérek.
Organization Design
Agile
Részletek
Kinek
vezetőknek és szervezeteknek az üzleti, a köz- és a civil szférában.
3. lépés
Vezetői és csapatfejlesztés — Leadership Craft
A változást a vezetők és a csapatok viszik tovább. Valós kihívásokon dolgozunk: megbízható csapatteljesítmény, alkalmazkodás, kezdeményezőkészség, felelősségvállalás, és fejlesztés a napi működés mellett.
Vezetőfejlesztés
Tapasztalati tanulás
Részletek
Kinek
Ha vezetőként a saját működésed és a csapatod működésének valós kihívásain szeretnél dolgozni.
Mit ad
használható vezetői eszközök és új nézőpontok a saját helyzeteidhez, gyakorlati alkalmazással és reflexióval
Keretek
kiscsoportos vezetőfejlesztő program, csapatworkshopok vagy egyéni vezetői mentoring
Fontos döntés, változás vagy új irány előtt állsz?
Hozhatod azt, ami most foglalkoztat – a munkádban, a pályádban vagy az életedben. Kérdésekkel, új nézőpontokkal és megoldásfókuszú beszélgetéssel segítek felismerni, mire tudsz építeni, mit szeretnél igazán, és kialakítani a saját következő lépéseidet.
Coaching
Megoldásfókuszú coaching
ICF ACC minősítésű coachként dolgozom. Az első konzultáció 25 perc, díjmentes.
Coaching
Részletek
Keretek
egyéni coaching, 50 perc / alkalom, online
Dolgozhatunk együtt például, ha
fontos szakmai vagy személyes döntés előtt állsz;
változásban vagy, vagy új irányt keresel;
új szerepre vagy következő szakmai lépésre készülsz;
vezetőként szeretnél tisztábban látni egy helyzetet;
szeretnél valamin változtatni, de még nem látod pontosan, hogyan.
Ingyenes eszköz
Élet–Projekt–Fókusz-térkép
Az élet- és karrierstratégiai coachingban használt ötoldalas munkalap, amelyet önállóan is kitölthetsz. Három lépésben térképezed fel az életed, a projektjeidet és a fókuszodat. Ha szeretnéd, három coachingalkalommal végig is mehetünk rajta együtt.
Ha szakmai vagy életúti döntés előtt állsz, vagy sok projekt, ötlet és vállalás között keresed a fókuszt.
Mit ad
tisztább belső iránytű és döntési alap a következő lépésekhez, saját Élet-, Projekt- és Fókusz-térképpel
Keretek
5 oldalas PDF canvas; 3 coaching / mentoring ülés alatt dolgozzuk fel, vagy önállóan, a saját tempódban
Háromlépéses, vizuálisan strukturált gondolkodási tér, amely láthatóvá teszi a belső iránytűdet: az értékeidet, a vágyaidat, az energiáidat és a jelenlegi projektjeid valódi szerepét.
Élet-térkép: mi fontos nekem most, milyen életet szeretnék építeni?
Projekt-térkép: ez a projekt hogyan hat az életem fontos területeire?
Fókusz-térkép: melyik projekt ad energiát, és melyik visz közelebb ahhoz az élethez, amit építeni szeretnék?
A végén a projektjeid négy csoportba rendeződnek: építőkövek, bekötendők, kapcsolódást keresők és energiavámpírok. Mindegyikhez gondolatébresztő irányokat kapsz a továbblépéshez.
Kiegészítő programok
Workshop / Mentoring
AgileSTAR — felkészülés agilis és vezetői állásinterjúkra
A saját tapasztalataidból építünk STAR-alapú válaszokat, és közben azt is megérted, hogyan jelenik meg az agilis gondolkodás a példáidban.
Career Design
Agile
Tapasztalati tanulás
Részletek
Kinek
Ha agilis pozícióra vagy ilyen céghez pályázol, és van már, vagy nincs még agilis tapasztalatod.
Mit ad
a saját tapasztalataidból felépített, meggyőző STAR-történeteket és nagyobb magabiztosságot abban, hogyan mutasd meg az interjún az agilis gondolkodásodat.
Keretek
kiscsoportos workshop (3 óra, 2–10 fő) vagy egyéni felkészítés (50 perc), online
Hogyan dolgozunk
Valós interjúkérdésekre a saját tapasztalataidból építünk STAR-modellre épülő válaszokat. Rendszerezzük a történeteidet, gyakorolsz, visszajelzést kapsz, és közben mélyebben megérted, hogyan jelenik meg az agilis gondolkodás a saját tapasztalataidban.
Kiscsoportos workshop
1 online alkalom · 3 óra · 2–10 fő
30.000 Ft / fő
Egyéni interjúfelkészítés
1 online alkalom · 50 perc
25.000 Ft
Workshop / Mentoring
Career Craft Youth — pályakezdőknek
Segít olyan szakmai utat formálni, amelyet szeretsz, amelyben hiteles maradhatsz, fejlődhetsz, és amiből meg is élhetsz.
Career Design
Agile
Tapasztalati tanulás
Részletek
Kinek
Ha a pályád elején jársz, és szeretnéd megtalálni és alakítani a számodra megfelelő szakmai utat.
Mit ad
nagyobb rálátást és használható eszközöket a saját céljaid szerinti döntésekhez, az egyén → csapat → szervezet/vállalkozás perspektívájában
Keretek
kiscsoportos program (3 × 50 perc, max. 6 fő) vagy egyéni mentoring (50 perc)
Részvételi díj
Kiscsoportos program
3 × 50 perces alkalom · max. 6 fő
42.000 Ft / csoport (max. 6 fő)
Egyéni mentoring
50 perc
25.000 Ft
Pro bono / Social Pay Forward
A programot Social Pay Forward alapon pro bono is tartom. Ilyenkor a csoporttal előre megállapodunk abban, hogy a résztvevők a kapott támogatás értékét később valamilyen számukra értelmes módon továbbadják másoknak, egy közösségnek vagy egy fontos ügynek.
Szakembereknek
Szervezetekkel, csapatokkal vagy egyénekkel dolgozol változásban?
Coachoknak, agilis szakembereknek, HR- és szervezetfejlesztőknek, vezetőknek adom át, amit a gyakorlatban kipróbáltam. Saját kérdéseiddel és valós helyzetekkel dolgozunk, így amit tanulsz, azt rögtön használhatod.
Workshop
Shared Reality Design — AI‑val
Gyakorlati workshop arról, hogyan hozd be a különböző érintettek nézőpontját a változásba, AI segítségével. Kipróbálod az SRD-t, megtervezed és felépíted a saját SRD + AI megoldásodat és AI Insight Exploreredet, majd esetklinikán igazítjuk a saját helyzetedhez.
SRD + AI
Agile
Tapasztalati tanulás
Részletek
Kinek
Ha szakemberként szervezetekkel, csapatokkal vagy egyénekkel dolgozol változáson.
Mit ad
a Shared Reality Design módszert, amit a saját AI Insight Explorereddel együtt ki is próbálhatsz a saját projekteden.
Keretek
3 × 5 óra · online · kiscsoportos
Ez a workshop neked szól, ha szervezetekkel, csapatokkal vagy egyénekkel dolgozol változáson, és szeretnéd az AI-t értelmesen beépíteni a munkádba.
A workshopon a saját eseteden dolgozol: megtervezed, hogyan használhatod benne a Shared Reality Designt és az AI-t, és akár meg is építheted a saját AI Insight Exploreredet, amit valódi helyzetben kipróbálhatsz.
Közben megtapasztalod, hogyan tárhatók fel különböző nézőpontok, közös metszetek és eltérések, hogyan teremthető belőlük elég közös alap a továbblépéshez, és hol ad valódi értéket az AI ebben a folyamatban.
A saját esetedtől a kipróbálható SRD + AI megoldásodig. Agilisan.
Alapító csoport – januári indulás
A januári csoport az SRD + AI workshop első csoportja. A résztvevők tapasztalataiból fejlesztem tovább a programot és a módszert, ezért az alapító résztvevők a program társalkotói lesznek.
Alapító ár: 145.000 Ft november 30-ig (listaár: 220.000 Ft)
Ami pluszban jár: egy egyéni, 50 perces kísérletkísérő beszélgetés a 2. és a 3. alkalom között, valamint hozzáférés a módszertan következő verziójához.
Amit kérek: rövid visszajelzést minden alkalom után és egy 30 perces záróbeszélgetést februárban.
Jelentkezési határidő: 2026. december 18.
3 × 5 óra, 3 online műhelyalkalom
A következő workshop tervezett alkalmai: 2027. január 8. (péntek) — január 29. (péntek) — február 5. (péntek)
Részvételi díj: 220.000 Ft / fő a teljes, 15 órás programra
A workshop során a saját eseteden dolgozol: megtervezed, hol és hogyan adhat értéket az SRD és az AI a munkádban, milyen kérdésből indulsz, kiknek a nézőpontjára és milyen inputokra van szükséged.
Megmutatom, hogyan építhetsz saját AI Insight Explorert: az inputok összegyűjtésétől az Evidence Libraryn és workflow-n át az AI agent beállításáig és teszteléséig.
A workshopok között megépítheted és valódi helyzetben kipróbálhatod a saját megoldásodat. A következő alkalommal a tapasztalataidból és a csoport különböző nézőpontjaiból tanulva továbbfejleszted.
Agilisan dolgozunk: kis, értelmes lépésekben haladunk, hipotéziseket tesztelünk, evidence-et és visszajelzést gyűjtünk, majd abból alakítjuk a következő lépést.
3 délután tapasztalati tanulás szakmai közösségben
Saját eset, saját SRD + AI design
Saját AI Insight Explorer, amit megépíthetsz és kipróbálhatsz
Valódi kísérletből és egymás tapasztalataiból tanulás
Egy módszer, amit utána önállóan is alkalmazhatsz
1
SRD ÉLMÉNY
Saját élményen keresztül tapasztalod meg a Shared Reality Designt: hogyan válnak láthatóvá a különböző nézőpontok, közös metszetek és eltérések, hogyan teremthetünk ezekből elég Common Groundot a továbblépéshez, és hogyan segíthet ebben az AI.
Feltárunk, közösen értelmezünk, és kiválasztjuk a következő értelmes lépést. Közben azt is vizsgáljuk, mit érdemes az AI-ra bízni, és hol van szükség emberi értelemadásra és döntésre.
Amit hazaviszel: egy saját helyzetet és első kérdést, amin kipróbálhatod az SRD-t és az AI Insight Explorert.
2
DESIGN & BUILD
A saját eseteden megtervezed az SRD + AI megoldásodat: mit szeretnél lehetővé tenni, milyen kérdésből indulsz, kiknek a nézőpontja fontos, milyen inputokra van szükséged, és hol adhat értéket az AI.
Megtervezed a saját AI Insight Exploreredet, én pedig élőben megmutatom, hogyan építhetsz fel egy egyszerű működő megoldást.
Ezután megépítheted a saját verziódat, és egy kis, valódi kísérletben kipróbálhatod.
Amit hazaviszel: a saját SRD + AI koncepciódat és egy konkrét kísérletet.
3
ESETKLINIKA & ADAPTÁCIÓ
A saját esetedből és kísérletedből tanulunk: mi történt ténylegesen, mi működött, mi lepett meg, hol akadtál el, és mit mutat az összegyűjtött evidence.
A csoport különböző nézőpontjaiból, kérdéseiből és visszajelzéseiből tovább csiszolod a saját megközelítésedet, és kiválasztod, mit érdemes legközelebb kipróbálnod.
Amit hazaviszel: egy továbbfejlesztett megoldást és a következő kísérletedet, amit már a saját munkádban alkalmazhatsz.
Mit hozz magaddal?
Egy saját helyzetet a munkádból (csapatot, ügyfelet vagy szervezetet), ahol többen többféleképpen látják ugyanazt, és közös alapot keresel a továbblépéshez. A január 29. és február 5. közötti időszakban ezen a helyzeten futtatsz egy kis kísérletet.
Kell hozzá AI-tapasztalat?
Programozási tudás nem szükséges. Az AI Insight Explorert a második alkalmon közösen építjük fel. Szükséged lesz egy AI-eszközre, amelyben saját anyagokra épülő asszisztenst tudsz beállítani, például Microsoft Copilot Studióra, ChatGPT-re vagy Claude-ra. Hogy neked melyik a legjobb, azt a jelentkezés után együtt választjuk ki.
Bizalmas információk
Valós helyzeteken dolgozunk, ezért a programban adunk egy egyszerű útmutatót arról, hogyan anonimizálj és kezelj bizalmas információkat, amikor AI-eszközzel dolgozol.
Céged finanszírozná?
Szívesen állítok ki számlát cégnek, és adok egy rövid leírást, amely bemutatja, mit nyer a szervezet a részvételeddel.
Gyakori kérdések
Hány fős a csoport?
Legfeljebb 10 fő, hogy mindenki kísérletére jusson idő.
Mi van, ha nem indul a csoport?
A december 18-i határidő után döntök az indulásról. Ha a csoport nem indul, választhatsz, hogy visszakapod a befizetett díjat, vagy átjelentkezel a következő csoportba.
Nem vagyok biztos benne, hogy nekem szól.
Foglalj egy 25 perces díjmentes beszélgetést, és megnézzük együtt.
Egyénileg vagy csapattal, ezekben a témákban: szervezettervezés, agilis szemlélet és gyakorlat, vezetői és együttműködési megközelítések, coaching és megoldásfókuszú szemlélet.
Részletek
Egyéni mentoring: 50 perc / alkalomCsoportos mentoring és workshopok: egyedi keretek szerint